Anikó

Karácsonyi Anikó

Pszichológus
“Boldog csak az lehet, aki lehetőség szerint mindent megtesz azért, hogy az érzelmek vonatkozásában ne adja fel az álmait. Ez az érzelmi vonatkozású álom pedig nem más, mint hogy az ember boldog akar lenni.” – Dr. Csernus Imre
“Mindig van kiút. Mindig van egy másik út. De nem fogod megtalálni, ha csak egy helyben állsz.” – Catherine Rider

Tanulmányok:

Debrecen Egyetem Népegészségügyi Kar Egészségpszichológus MSC.
Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar pszichológia szak BA.

Szemléletem:

A budapesti Ébredések Alapítványnál dolgozom pszichológusként, az alapítvány a közösségi pszichiátria személetét alkalmazza. Az ott való munkám során tapasztaltam, tapasztalom, hogy még a legreménytelenebbnek látszó helyzetből, állapotokból is ki lehet jutni. Az átélt nehézségekből, negatív tapasztalatokból, sokat lehet tanulni, és mindezeket pozitív erőforrássá formálni. Olyan erővé, ami utána már segíteni, előre vinni fog minket az életünk folyamán, és nem hátráltatni.

Mindig van kiút, ebben hiszek és hisz egyik fő mentorom, dr. Csernus Imre is. Megtanultam tőle, és saját magam életében is megtapasztaltam, hogy az önmagunkkal való őszinte szembenézés, mégha olykor nehéz, fájdalmas is, elengedhetetlen a változásokhoz, fejlődéshez. Hiszem, hogy a félelmek legyőzhetőek és a nehéz életszakaszokban, helyzetekben is lehet megoldásokat találni.

Nem vagyok varázsló, aki egy csettintéssel megváltoztatja bárki életét, nem tudok lépéseket megtenni senki helyett, de őszinteséget tudok adni, különböző szempontokat, irányokat mutatni. Segíthetek, hogy megtalálja saját maga erőforrásait, megtanulja a stresszkezelést, képes legyen döntéseket hozni és tudatosan, felelősen alakítani életét, és olyan utakon indulni, amelyekre eddig félt rálépni, vagy hogy megtalálja, melyik úton is induljon el és megtegye az Ön által választott úton a lépéseket.

Ez nem azt jelenti, hogy ezután nem fog semmi rossz történni életében, hanem hogy megtanulja kezelni a nehéz helyzeteket, félelmeit, esetleges kudarcait is, melyek az élet szükséges velejárói, ezek nélkül a boldog, örömteli pillanatokat sem tudnánk értékelni.

Hiszem, hogy minden ember egyedi, mint ahogy a problémák megoldásai is különbözőek. Beszélgetéseink során mindig Önre fogok koncentrálni és figyelni, az Ön személyiségére, az Ön problémáira.

Problématerületek:

– önértékelési problémák, önbizalomhiány
– személyiségfejlesztés párkapcsolati elakadás és párkapcsolati kommunikáció fejlesztése
– társas kapcsolatokban elakadások, ezek fejlesztése
– családi, munkahelyi helyzetekből fakadó stresszkezelés
– indulatkezelés, konfliktuskezelés
– életútban történő elakadások
– krízishelyzetekben veszteségek, válás, gyász feldolgozása
– életvezetési problémák
– szorongásos problémák
Folyamatos továbbképzések és rendszeres szupervízió mellett dolgozom magánpraxis-közösségben, a belvárosban.

Amennyiben ezeken a területeken szeretnél változni, szeretettel várlak a KANAPÉ-ban.
jelentkezés - időpont egyeztetés - naptárszolgáltatások
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram